Keresés:  OK    |    RSS Feed RSS    |   ENGLISH
főoldal  »  Klímavédelem  »  Mi a klímaváltozás?

Általános tudnivalók

Mik a földi éghajlat összetevői, jellegzetességei?Mitől borul fel a légkör hőháztartása?Melegedett-e a légkör a közelmúltban?Több vagy kevesebb csapadék hullott az elmúlt évtizedekben?Emelkedik a tengerszint?Szokatlan volt-e a XX. század éghajlata?Hogyan alakul az éghajlat Magyarországon?

Mik a földi éghajlat összetevői, jellegzetességei?

Az éghajlat (azaz a levegőkörnyezet és a vele kölcsönhatásban álló földi rendszerek állapotának térbeni és időbeni alakulása) egyike a valaha is tanulmányozott legbonyolultabb rendszereknek.
A levegőkörnyezet állapotának és az éghajlatnak számszerű vizsgálatát tovább nehezíti az a tény, hogy kölcsönhatásaik és folyamataik túl nagyok és túl összetettek ahhoz, semhogy laboratóriumi kísérletekben reprodukálhatók legyenek.
Az éghajlat kutatása a geo- és légkörfizikai, az oceanológiai, csillagászati és biológiai tudományok összefogását és eredményeik szintézisét igényli.
Föld légkörének egyes természetes nyomanyagai - elsősorban a vízgőz és a szén-dioxid - áteresztik a Napból érkezo rövidebb hullámhosszúságú sugárzást, de visszatartják a felszín felől érkező infravörös hősugárzás jelentékeny részét. E természetes üvegházhatás híján a Föld felszínének átlaghőmérséklete a jelenleginél mintegy 33 fokkal lenne alacsonyabb, tehát az üvegházhatás a földi élet szempontjából létfontosságú természetes folyamat.
Elsősorban a fosszilis energiahordozók egyre növekvő mértékű felhasználásának és a kiterjedt erdoirtásnak tulajdoníthatóan jelenleg közel egyharmadával nagyobb a légkör szén-dioxid tartalma, mint az ipari forradalom idoszakát megelőzően. E gáz természetes úton az említettnél sokkal nagyobb mennyiségben kerül a légkörbe és kerül ki onnan, többek között a növények vagy az óceán szén-dioxid nyelő folyamatai révén. Az emberi tevékenység következtében tehát a kialakult természetes dinamikus egyensúly (a szén és egyéb anyagok természeti körforgalma) borult fel úgy, hogy a nem természetes úton légkörbe kerülő szén-dioxid többletet a természetes szén-dioxid nyelők már nem képesek felvenni.


Mitől borul fel a légkör hőháztartása?
A sugárzási kényszer

Az üvegházhatású nyomgázok feldúsulása a légkör hőháztartásának módosulásához - úgynevezett sugárzási kényszerhez - vezet. A Napból érkező energiamennyiség térbeni eloszlása és időbeni alakulása minden időjárási és éghajlati folyamat elsődleges hajtómotorja. A légkör külső határára érkező energiamennyiségnek hozzávetőleg 34%-a a felhőkről, a felszínről, illetve a légkörben lebegő szilárd részecskékrol visszaverodik és - a kb. 19%-os légköri elnyelődést is figyelembe véve - kb. 47%-a éri el a felszínt. A felmelegedett felszín által kibocsátott infravörös hősugárzás egy részét a felhok, illetve a légkör üvegházhatású összetevői elnyelik és visszaverik; biztosítva ezáltal - hosszú idő átlagában és a Föld egészére nézve - a nettó beérkező sugárzás és a kilépo hosugárzás egyensúlyát. Ily módon tehát a Föld-légkör rendszer egészének szempontjából az üvegházhatású gázok nem "fűtik" bolygónkat, hanem - az alsóbb légrétegek melegedésével és a magasabb tartományok lehűlésével - a hőmérséklet függőleges eloszlásának szerkezetét változtatják meg.
Egyetlen újabb metán molekulának a légkörbe kerülése 21-szer, egy dinitrogén-oxidé 320-szor, némely halogénezett szénhidrogén molekuláé pedig több 10000-szer intenzívebben fokozza az üvegházhatást, mint egy szén-dioxid molekula. A számítások szerint az üvegházhatás - az eddigi kibocsátási tendenciák folytatódásával - a jövo század közepére a duplájára növekedhet. Ugyanakkor a szulfát- és nitrát tartalmú légköri lebegő részecskék (aeroszolok) - melyek fő forrása szintén a fosszilis energiahordozók elégetése - a Napból érkező látható sugarak egy részét visszaverik. Az aeroszolok "negatív üvegházhatása" egyes iparosodott területeken akár az üvegházhatás felét is ellensúlyozhatja.
Számos fel nem tárt folyamat azonosítható a sugárzási kényszer kialakulásával kapcsolatban. Egyrészt nem teljesen tisztázott, hogy a felhozet, a tengeri jég, illetve a bioszféra visszacsatolásai miképpen vesznek részt a sugárzási kényszer kialakításában. Mérési és megfigyelési eredmények statisztikai elemzései ma még sem meg nem erősítik, sem meg nem cáfolják a sugárzási kényszer bármilyen formájának megjelenését. Bár minden elméleti megfontolás és modell szimuláció arra utal, hogy az üvegházhatású gázok légköri feldúsulása a globális klíma felmelegedését vonja maga után, szigorú értelemben nincs egyértelmu bizonyíték arra, hogy a sugárzási kényszer valóban éghajlatváltozáshoz vezet és nem tudjuk, hogy nincsenek-e - ma még nem ismert - kompenzáló mechanizmusok. A várható éghajlatváltozás kibontakozási ütemére és térbeni eloszlására vonatkozó eredmények ma még szintén ellentmondásosak, így ezek pontosítása az elkövetkező évek egyik jelentős tudományos kihívása.


Melegedett-e a légkör a közelmúltban?

A Föld felszínének átlaghőmérséklete hozzávetőleg 15 °C-ra becsülhető. A XIX. század vége óta a Föld átlaghomérséklete mintegy 0,3-0,6 °C-kal emelkedett, míg az utóbbi 40 évben (mely idoszakról már teljesebb és megbízhatóbb mérési adatok állnak rendelkezésre) 0,2-0,3 °C homérsékletemelkedés tapasztalható. A kimutatott kis mértéku felmelegedés két lépcsoben - 1910 és 1940 között, majd 1970-es évek közepétol kezdődően - következett be. A felmelegedés a tengeri és a szárazföldi térségekben egyaránt megmutatkozik. A városiasodás és az elsivatagosodás csak elhanyagolható mértékben járulnak hozzá a földi átlaghőmérséklet emelkedéséhez, bár a városiasodás hőmérséklet emelő hatása egyes térségekben jelentos lehet. Egyéb indikátorok, mint például a jégbarlangok hőmérséklete vagy a gleccserek visszahúzódása megerősítik a földi átlaghőmérséklet megfigyelt emelkedését. A legutóbbi évek - a XIX. század közepe, illetve a műszeres megfigyelések kezdete óta - a földi átlag tekintetében a legmelegebbnek mutatkoztak. A felmelegedés nem oszlik el egyenletesen a Föld felszínén. A legnagyobb felmelegedés a 40.-70. szélességi körök szárazföldi területein figyelhető meg. Egyes térségekben (például az Atlanti-óceán 30. szélességi körtol északra elhelyezkedő területein és a környező partvidéken) az elmúlt évtizedekben hőmérséklet csökkenés volt tapasztalható. A napi hőmérsékletingás (a napi legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklet különbsége) - a XX. század közepe óta megmutatkozó - általános csökkenő tendenciáját az újabb vizsgálatok is megerősítették. Számos területen csökkent a napi hőmérsékletingás, ugyanis az éjszakák erősebben melegedtek, mint a nappalok (Európa egyes térségeiben, így Magyarországon is, ezzel ellentétes irányú folyamat tapasztalható). A jelenség valószínű magyarázata a felhőzet mennyiségének növekedésében rejlik, amit számos olyan térségben megfigyeltek, ahol csökkent a napi hőmérsékletingás. A felhőzet növekvo mennyisége egyrészt visszafogja a nappali felmelegedést, másrészt megakadályozza az éjszakai lehűlést. A főként a látható napsugárzást gyengítő aeroszolok mennyiségének növekedése szintén hatással lehet a napi hőmérsékleti ingásra.


Több vagy kevesebb csapadék hullott az elmúlt évtizedekben?


A vizsgálatok szerint az Északi-félgömb magasabb szélességein, különösen télen, a csapadékhozamok növekedése figyelhető meg. A 60-as évektol kezdődően az Afrikától Indonéziáig terjedő szubtrópusi és trópusi területeken a csapadékmennyiség ugrásszeruen csökkent. E változások összhangban vannak a vízhozamok, a tavak vízszintje és a talajnedvesség vonatkozásában tapasztaltakkal. A század elejétől a 60-as évekig a világ szárazföldi területein összességében növekedett a csapadék mennyisége, míg 1980 óta csökkenő tendencia figyelheto meg. Bebizonyosodott, hogy az elmúlt évtizedekben a Csendes-óceán egyenlítői térségében a csapadék növekedése, míg az Egyenlítotol északra és délre elhelyezkedő pacifikus térségekben csapadék hiány lépett fel. Megfigyelési adatok híján más óceáni területeken fellépő csapadékváltozásról nincsenek ismereteink. Egyes becslések szerint a párolgás az óceánok trópusi térségeiben megnövekedhetett, míg Ázsia és Észak-Amerika nagy részén csökkent. Szintén megfigyelések támasztják alá, hogy 1973 óta a trópusi területeken megnövekedett a levegő nedvességtartalma. Az 50-es évektol az óceáni területek felett a felhőzet mennyiségének növekedése figyelheto meg. Az Északi-félgömbön 1988-ig a hótakaró kiterjedése alatta maradt a sokéves átlagnak.


Emelkedik a tengerszint?

Az elmúlt 100 évben az átlagos tengerszint hozzávetoleg 10-25 cm-rel emelkedett. Valószínusítheto, hogy a tengerszint-emelkedés jelentős része az elmúlt 100 évben tapasztalt globális homérséklet-emelkedésre vezetheto vissza. Ezen időszakban a tengervíz felmelegedésére visszavezethető hőtágulás 2-7 cm, míg a gleccserek és a sarki jégsapkák megfigyelt visszahúzódása és olvadása 2 - 5 cm tengerszint-emelkedésre vezetett. A tengerszint-emelkedés további összetevőinek számszerusítése jelentős nehézségekbe ütközik. A felszíni és felszín alatti vízmérleg változása kismértékben szintén befolyásolhatja a tengerszintet. A tengerszint-emelkedés megfigyelt mértéke arra utal, hogy Grönland és az Antarktisz jégmezőinek olvadása hozzájárul a tengerszint-emelkedéshez, ugyanakkor e tényező képviseli a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos bizonytalanság legfőbb forrását.


Szokatlan volt-e a XX. század éghajlata?

Avégett, hogy eldönthessük, vajon a XX. században tapasztalt felmelegedés a "természet műve", avagy emberi beavatkozásra vezethető vissza, az éghajlat változékonyságáról kell képet nyernünk. A rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján az elmúlt évtizedekben az Északi-félgömb nyarai mutatkoztak a legmelegebbeknek a XV. század óta. Különböző lelőhelyekrol származó jégminták tanúsága szerint a XX. század az elmúlt 600 év legmelegebb évszázada, bár a jelenleg tapasztalható felmelegedés sehol sem tekintheto rendkívülinek. Jelentos mérvű és viszonylag gyorsan bekövetkező éghajlatváltozás mind az utolsó jégkorszak alatt (20 ezer-100 ezer évvel ezelott), mind a jelenlegi interglaciális időszakban (utolsó 10 ezer év) is fellépett. E hirtelen éghajlatváltozások során Grönland térségében az éves átlaghomérséklet néhány évtized alatt mintegy 5 °C-ot változott, és e folyamat valószínuleg kapcsolatban állt az óceáni áramlási rendszerek módosulásával. A gyors változások arra hívják fel a figyelmet, hogy az éghajlat meglehetősen érzékeny lehet különféle külső és belső eredetu hatásokra és kölcsönhatásokra.
Az éghajlatváltozás maga után vonhatja az éghajlat változékonyságának és a szélsoséges idojárási események bekövetkezésének módosulását is. Jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő adat annak eldöntésére, hogy az éghajlat globális változékonyságában vagy a szélsoségek vonatkozásában mutatkozott-e a huszadik században valamiféle változás. Regionális léptékekben egyértelmu bizonyítékokkal rendelkezünk egyes változékonysági mutatók (például egyes területeken a fagyok számának visszaesése, a heves viharokkal járó csapadék növekedése az USA egyes államaiban) módosulásáról. E megfigyelt jelenségek egy része a változékonyság növekedésére, más része annak csökkenésére utal.
Összefoglalva, széleskörű tudományos konszenzus alakult ki a kezdődő éghajlatváltozás megítélésével kapcsolatban. E szerint a földi éghajlaton az emberi beavatkozás egyes jelei mutatkoznak.


Hogyan alakul az éghajlat Magyarországon?

Az októbertől március végéig lehulló csapadék mennyiségében jellemzően csökkenő tendencia mutatható ki. Bár a legutóbbi években megtörni látszik e tendencia, e hosszabb idoszakra jellemző éghajlati sajátosságnak az egyik következménye, hogy általában tavasz elejére a termotalaj felső szintjei sem töltődnek fel optimálisan. A téli félév csökkenő csapadéka nemcsak a felső termőréteg nedvességkészletét befolyásolja, hanem a talajvízszint és a 1,5-2 m alatti rétegek közötti szakaszt, ahol az említett okok miatt szintén egyre kevesebb a felhasználható nedvesség. A nyári csapadékösszegek vonatkozásában csak gyengén fedezhető fel csökkenő tendencia, azonban úgy tűnik, hogy az intenzív formában lehullott csapadékok gyakorisága (a felhoszakadások intenzitása) növekszik. Ennek az egyik következménye, hogy ilyenkor a víz nagyobb része folyik el, mint csendes eső során, másrészt egy átlagos havi csapadékmennyiség akár egy-egy napon (akár néhány óra alatt) is lehullhat és így növekszik a száraz, csapadékmentes időszakok hossza.