Keresés:  OK    |    RSS Feed RSS    |   ENGLISH
főoldal  »  Klímapolitika  »  Nemzetközi tevékenység

Nemzetközi tárgyalások

A Keretegyezmény és annak Kiotói Jegyzőkönyve szempontokat biztosít a 2012-ig történő vállalások megvalósításán túlmenően a 2012 utáni lépésekre vonatkozólag is. Ezen szempontok mellett a klímaváltozás veszélyének növekedéséről egyre nagyobb mértékben és bizonyossággal állnak rendelkezésre információk, amelyek alapján nem látszik alternatívája egy olyan globális erőfeszítésnek, amelyben a közös, de megkülönböztetett felelősség elve alapján hosszabb távú és komoly erőfeszítések szükségesek mind a fejlett, mind pedig a dinamikusan fejlődő gazdasággal rendelkező fejlődő országok részéről.

kibocsátások eloszlása

Az egy főre eső üvegházhatású gáz kibocsátás eltérő ország-csoportokban 2003-ban. Forrás: IPCC Negyedik értékelő jelentés, 2007.

Ezen szempontok alapján 2005 novemberében a 2012 utáni kibocsátás-csökkentési vállalásokkal kapcsolatban három tárgyalási folyamat indult el, melyek várhatóan 2010-ben fejeződnek be. A tárgyalások legfőbb célja az, hogy globális mértékben érdemi részvételre késztesse az államokat, ugyanis, amennyiben a fő üvegházhatású gáz kibocsátó országok nem csökkentik a kibocsátásaikat, akkor nem tudjuk az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját a Keretegyezmény által kijelölt biztonságos szinten stabilizálni. Ugyanakkor az egyes országok a kibocsátás-csökkentés költségeit csak akkor hajlandóak vállalni, ha garanciát látnak arra, hogy más országok is cselekedni fognak e területen. Hiszen globális összefogás hiányában azt kockáztatják, hogy ugyan viselniük kell az alacsony széntartalmú gazdaságra való átállás költségeit, de mindezt anélkül, hogy a veszélyes vagy katasztrofális klímaváltozás hatásait elkerülnék.

2003-ban a globális kibocsátások 46%-áért volt felelős a világ lakosságának 20%-át jelentő Annex I (fejlett és átmeneti gazdaságú) országok összessége, ahol az egy főre eső kibocsátások átlagosan 14,6 tonna volt évente, míg a világ más részein 4,2 tonna.

Ahhoz, hogy a légköri üvegházhatású gáz koncentráció stabilizálását elérjük, a szén-dioxid mellett a metán és a dinitrogén-oxid kibocsátását is csökkenteni kell. Ennek a három gáznak a jelenlegi globális melegítési potenciálja olyan szintű, mintha 442 ppm koncentrációjú szén-dioxid lenne a légkörben. A szén-dioxid koncentráció 450 ppm koncentráción való stabilizációja és többi gáz kibocsátásának a hasonló mértékű csökkenése olyan sugárzáserősítő hatást jelentene, mintha 550 ppm koncentrációjú szén-dioxid lenne a légkörben.

Az IPCC Negyedik értékelő jelentése azt állapítja meg, hogy annak érdekében, hogy csak 2-2,4°C-kal emelkedjen az egyensúlyi globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest, melyhez az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának 445-490 ppm-en történő stabilizációja szükséges, legkésőbb 2015-ig kell elérni globális szinten a kibocsátási maximumot, és 2050-re a globális kibocsátásokat a 2000. évi szinthez képest 50-85%-kal kell csökkenteni.

Az eltérő stabilizációs koncentrációs szintek eltérő kibocsátás csökkentési kihívást jelentenek globálisan. Magasabb koncentrációs szintek és a kibocsátás magasabb szinten történő tetőzése kisebb csökkentést követel meg, de nagyobb a kockázata, hogy a veszélyes klímaváltozást nem kerüljük el, és pozitív visszacsatolási folyamatok is jelentkeznek.

A fejlett ipari országoknak, közöttünk hazánknak is a jelenlegi és történeti kibocsátások szintje (az üvegházhatású gázoknak a légkörben való tartózkodásának eltérő tartalma években, de akár évszázadokban is mérhető) és a magasabb gazdasági fejlettség miatt jelentősen nagyobb mértékben kell kibocsátást csökkenteni, mint a globális átlag.